Tavaszi első teendők

A telelés végén ,amikor az idő tartósabb melegre fordul,megindul a petézés.A méhek általában virágport gyűjtenek,nektár még alig van,a nappali időszakból is mindössze pár óra alkalmas gyűjtésre. A jó anya kezdetben csak munkássejtbe petézik,március végén,áprilisban pedig már heresejtben is petézhet.Anyabölcsőt általában májusban találhatunk először.Magyarországon a legkeresettebb méz az akácméz,ezért a fő feladat a méheket felkészíteni akácvirágzásra,s az sem mellékes,hogy a tavaszi időszakban mennyi vegyesmézet gyüjtenek.Minél korábbra tevődik a főhordás,annál nehezebb elérni ezt a célt.Volt olyan év ,amikor már május 1-jén virágzott az akác s volt olyan is amikor májusk közepén csak.A tavalyi,téli méhek nagy része lassacskán elhullik,áprilisra kicserélődik.A fiasításnak nemcsak ezeket kell pótólnia,hanem még azon felűl is gyarapítania kell.

fiasítás

A megfelelő fiasítás feltételei:jó anya, elég takaró nép-ezáltal meleg kaptár, elég élelem  víz  és jó fészek

Ezeket a feltételeket kell bíztosítanunk úgy.hogy amit a természet nem tud adni,azt pótoljuk.Elmondható,hogy március ,április hónapban,nálunk a repcevirágzás kezdetéig ezek biztosítására a fő tevékenységeink .

-kaptár tisztántartása

-az élelelmpótlás,serkentés

-víz biztosítása

-fészek bővítése

-atka elleni védekezés

-ha szükséges akkor a betegségek kezelése.

Első általános vizsgálat :MIKOR ?

-Amikor már a méhek rendszeresen röpködnek

-Árnyékban a hőmérésklet 14 fok felett van

-napos órákban

FELADATOK

-mennyi az eleség ? felmérése

-mekkorra a népesség ? felmérése

-mekkora a fiasítás ? felmérése

-takarítás

fiasítás2
Fias NB

Fenti feladatok elvégzése során érdemes egy füzetet vagy táblázatot vezetni,melyre a legfontosabb dolgokat felírhatjuk, s a következő vizsgálatnál összevethetjük a látottakat az előzőekkel.Egyből látható így,hogy van-e fejlődés , probléma.Otthon megtekintve a következő lépéseket ez alapján megtudjuk tervezni.Én ílyen táblázatot használok egy felirótáblára csipeszelve,így a szél sem fújja el.

Táblázat world  vagy pdf-ben  letöltése

Hogyan hajtsuk végre ?

A fekvő és rakodó kaptárban eltérő a módja,hiszen két különböző kaptár tipus.Fekvő kaptárban kiszedjük a keretek felét,ha bent hagytuk télire a kaptárban.A kiszedett keretek mindig az üres vagy esetlegesen mézes keretek legyenek.A fiasításos kereteket,a fészket a sinen megtólva,arrébb tudjuk mozgatni egyben.Elsőnek a kaptár egyik felét takarítjuk ki,ez lehet porszívós módszer vagy lapáttal és kézzel kiemeljük,lényeg az,hogy tiszta szép terület maradjon,ha penészes az oldala a kaptárnak,azt is eltávolíthatjuk ronggyal ,amennyit letudunk törölni,majd a tiszta területre áthúzzuk a bent maradt kereteket,s kitakarítjuk a másik felét a kaptárnak.Rakodó kaptárnál a fiókot leemeljük az aljáról,s vagy új aljdeszkát teszünk be,amit tiszta,vagy kivesszük s megtísztítjuk,majd visszahelyezzük rá a fiókot. Megvizsgáljuk a kereteket óvatosan széthúzva,hogy van-e fiasítás.Amennyiben nem látunk fedett fiasítást,úgy nyitottat kell keresni,ha az sincs akkor fel kell tételezni az anyátlanságot. Az anyátlanság pótlása külön fejezetben lesz leírva.A fisítást egyben kell,hagyni,azaz egymás mellett legyenek a fias keretek mégpedig úgy,hogy a nagyrészt fedett fias keretek alkotják a külső részt,a nyitott fias keretek meg a belsőt.A fiasítás mellett mézes -virágporos kereteket tegyünk,olyat,amiben vannak üres sejtek is,hogy az anya majd tudjon terjeszkedni.

Elégséges-e az élelemkészlet ?

Amennyiben a fiasítás felett mézkoszurú található,s van még olyan keret,amiben csak méz, akkor nincs ok aggodalomra,de ezeket a családokat is serkentsük egyrész azért,hogy el ne fogyjon a mézkészlet,másrészt azért,hogy érezzék a méhek az éelem utánpótlását.Ha csak a fiasítás felett van mézkoszorú,akkor nagyobb adagokban etessünkHa egyáltalán nincs méz a kaptárban,vagy csak nagyon kevés,akkor azonnali beavatkozás szükséges.

Vegyünk el olyan családtól mézes keretet ahol bőven van méz,s azt tegyük a fészek mellé .Ha csak olyan keretet tudunk elvenni,amiben fiasítás van,az sem baj .Mikor a kereteket elvesszük,a méheket rázzuk bele az eredeti kaptárba,ez nagyon fontos dolog.Ne rakjuk át úgy a keretet,hogy más kaptárból származó méhek vannak rajta.Ezek mellett azonnali etetésre van szükség,nem serkentő,hanem élelempótló etetésre.

Az etetés külön fejezetben lesz leírva.

Népesség ellenőrzése

Mekkora az ideális népesség ? Minden méhész mást mond.Én NB keretekkel dolgozom nádkaptárban,s a megfigyeléseim szerint,amelyik kaptárban tavasszal az első átvizsgáláskor 5 NB keretet takartak a méhek,azok fel szoktak fejlődni akácra.A kevesebbet is fel lehet húzni,hiszen senkinek sincs egyforma állománya,egyik kaptárban több ,másikban kevesebb a méh.A szakirodalom a min. 6 db NB keretet írja le,mint megfelelő mennyiségű méhekkel együtt tavasszal.

A 3-2 keretes kaptárak a kritikus szint alatt vannak,szerintem azokat meghagyhatjuk anyatartalék családnak akár.A keretméretből adódóan a fél NB -nél 8-10 keret,a HUNOR méretnék 7-8 keret még elégséges.

Mekkora az elégséges fiasítás.

Az első átvizsgálás alkalmával egy tenyérnyi bármilyen fiasítás megfelelő.Később már 2-3 hét múlva, ha a szélső keretek kivételével fiasítás található a többi keretben,akkor az megfelelő. Azonban ez nem elegendő.A fiasítás területének nőni kell,nem szabad,hogy szinten maradjon vagy csökkenjen,mert akkor az betegségre,mérgezésre vagy más problémára utal.

 

4

Virágporos sejtek

éhségpusztulás

Éhség miatt elpusztult méhek

méhhullák
kijáró

Az első virágporhordás megindul. Ügyeljünk rá, hogy az egérrácson keresztűl a virágport is betudják hordani a méhek.Amennyiben a rács körül virágpor lehullás van, úgy vegyük le a rácsot,vagy nyissunk egy kis hézagot,ahol a virágporral érkező méhek fognak majd bemenni.

Az itatás

Az itatók felállításának is lassan eljön az ideje.

itató

Az itatás jelentősége:

A fiasítás terjeszkedé- sekor a méhek sokszor nagyon kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is kénytelenek vízért kirepülni,s jelen- tős részük elpusztul. A fejlődés időszakának elején,míg hűvös van, a legjobb meleg vizet itatni a méhekkel.
-szívesen fogadják
-többet szívnak belőle
-kevesebb időt töltenek kint
-nem dermednek meg olyan könnyen.
A vízbe ne keverjünk semmit.

A méhek a vízszükségletüket elsősorban a kaptár belsejéből a lecsapódott vízből ,a mézből és a szabadban szereznek. A vízhordás főképpen a fiatalabb kijáróméhek feladata. A méhek az egyszer megszokott vízgyűjtőhelyet rendszeresen látogatják,ezért nagyon nehéz új helyre szoktatni őket. Én már jártam úgy,hogy akácvirágzásra vándorolva a méhek a kitett itató helyett a közelükben levő úszómedencére jártak inni,s ott nagy riadalmat okozva. Volt olyan is, hogy ,hogy a szomszéd eresz alatt levő hordóját látogatták előszeretettel,természetesen a szomszéd félelmére. Az ilyen problémákat nagyon nehéz kiküszöbölni,szinte csak úgy lehet, hogy ideiglenesen meg kell szüntetni a  problémát okozó vízforrást,ehhez viszont kölcsönös kommunikáció szükséges,az emberi kapcsolatok megfelelő kezelése létérdekű ilyenkor a méhész esetében.

 

Természetes itató

itató2

Itatás a szabadban

-egyszerű,kevesebb gonddal jár

-napsütéses helyre kell felállítani,főleg kora reggel érje a napsütés

-a rendszeres röpködés megindulásától kezdve a telelésig állandóan üzemben kell tartani

-egy kis mézzel lehet rászoktatni a méheket,melyet az itató oldalára kenünk

-az állóvizű itató betegség gócpontja is lehet

 

 

itató4

Állóvizű:

Legegyszerűbb itató. Lapos edény,vályú,zuhanytál stb. melyet úsztatóval látunk el. Ez az anyag leget nád,moha,hungarocell bármi más,mely a víz tetején lebeg.

 

itató3

Csepegtetős:
Bármilyen nagy edényt beállítunk,lyukat fúrunk rá,vagy csapot teszünk rá és csöpögősre állítjuk. Az edény alá legjobb rovátkolt deszkát állítani ,mintegy 45 fokban,hogy a víz ne szaladjon le olyan hamar. A csepegtetőt időnként szabályozni kell. Nálam 120 l-es hordó van beállítva, melyből kb. 1 hét alatt fogy ki a víz.

 

 

itató

Csepegtetős melegvízes itató

Melegvizes itató:

Kétfajta megoldás ismert,Az egyiknél a tartályban melegítjük a vizet,s azt csepegtetjük a méheknek,a másiknál két tartály van,van egy nagy a fő tartály,melyből átfolyik a víz egy kisebb tartályba,melyet melegítünk,s onnan csepeg le. A melegítés történhet petróleum lámpával,akvárium fűtőszállal vagy bármilyen más módon. Minél kevesebb vizet melegítünk,annál kevesebb energia szükséges hozzá. A tartályt hőszigetelni érdemes. Lehet fűteni a rovátkolt deszkát is valamilyen közvetett módszerrel,s a lecsepegő víz fog felmelegedni.

 

Itatás a kaptárban:

-változatos rossz időben

-amikor a méheket hosszú ideig zárva kell tartani

-a gyűjtő méhek száma hirtelen lecsökkent,ezért szükségessé válik,mivel a fiasítást takarni kell

(pl. mérgezéskor,mesterséges raj készítésekor)

Első alkalommal édesíteni kell a vizet egy 25 %-os arányban,hogy rászokjanak. Legjobb a légfékes módszer akár bent a kaptárban vagy a kijáróban palackból.

 

itató saját

Folytatás-tavaszi teendők

Az itatás megkezdésekor a méheket mézzel, cukorlepénnyel lehet rászoktatni az itatóra.